A tóépítéshez valódi elkötelezettség szükséges.

tóépítés

tóépítés

Alkotni a legjobb dolog a világon. Legyen szó akár mondjuk csak erről az írásműről itt, vagy egy ennél sokkal komolyabb, sokkal grandiózusabb terv kivitelezéséről: a kreatív ötletek megvalósítása az, ami az embert az állatvilág fölé emelte. Egy tóépítésnek a kivitelezése abszolút ebbe a kategóriába esik. Eleve a gondolat megszületése, hogy akkor nekem most kell egy saját tó, eleve ez annyira szokatlan tud lenni, hogy már csak emiatt is érdemes rajta komolyan elgondolkodni. A tó építés először is megfelelő placc kell. Ha ez adott, akkor következő körben a finanszírozási oldalt kell megvizsgálni. Ha ez is rendben találtatik, s a család sem néz ránk ferde szemmel, amiért tóépítésbe kezdenénk, már rá lehet térni a konkrét megvalósítási munkálatokra. Mindegy, hogy házi körülmények között vágunk bele, avagy erre szakosodott kivitelezőt fogadunk fel a munkára, a jó tófólia mindennek az alapját fogja képezni. A meder kikotrása után ugyanis ennek a lefektetése fogja garantálni nekünk, hogy tavunk vize a tóban is maradjon. Éppen ezért alaposan nézze meg, hogy milyen fólia kerül tava aljára!