Az induló vállalkozásoknak segítségükre lehet a székhelyszolgáltatás

székhely szolgáltatás budapest

székhely szolgáltatás budapest

De nyilván nem csak az induló vállalkozásoknak, hanem az éppen változó, gyarapodó vállalkozásoknak is, vagy tulajdonképpen bárkinek, akinek éppen úgy mozdul az élete, hogy nem tudja a korábbi bejelentett helyen tartani a vállalkozását. Számtalan példát tudnék erre mondani, éppen ezért most inkább nem is kezdek bele, mert nem ezzel a céllal kezdtem bele ebbe cikkbe. Sokkal inkább azért, hogy egy kis kezdőlökést adjak a keresgéléshez, vagy ötletet a székhelyszolgáltatás lehető legjobb kiaknázásához. Nálam ugyanis a szekhelyszolgaltatas24.hu a befutó szolgáltató ezen a téren.

Szükségem volt erre a lehetőségre a közelmúltban, ezért a székhely szolgáltatás budapest területén, amelyet többek között kínálnak, nekem szólt. Felvettem velük a kapcsolatot, megkaptam minden információt előbb telefonon, aztán utána e-mailre váltottunk, hogy minden hivatalos és szükséges dokumentumot elolvashassak, majd kitölthessek a szükséges információkkal. Végül szerződéskötésre került sor, és azóta is minden a megbeszéltek szerint zajlik a szolgáltatást illetően.

A budapesti irodákat egyébként tárgyalóként is igénybe lehet venni a szolgáltatást megrendelőknek, így előfordult már, hogy a duna-parti irodában volt egy üzleti megbeszélésem. Kicsit én is megilletődben, hogy ilyen szép környezetben tarthattam a találkozót, de mindenképpen jó hatással volt a megbeszélés végkimenetelére. Continue reading

Eladó vállalkozás Magyarországon.

eladó vállalkozás

eladó vállalkozás

Hirdetéshez és kereséshez egyaránt hasznos megoldásokkal tud szolgálni az adequit.com, ahol eladó vállalkozás kapcsán mind az elérhető, eladásra kínált vállalkozásokat megtekinthetjük, valamint hirdetés feladásra is van lehetőség.

Amennyiben Ön vásárolni szeretne, úgy az elképzeléseihez passzoló, eladó vállalkozás hirdetései között különböző szempontok szerint szűrheti a találatokat. Ha konkrét elképzelés van azt illetően, hogy hol legyen a cég székhelye, vagy milyen tevékenységet űzzön, úgy ezek alapján is kereshet a hirdetések közt.

A cégértékesítési és tőkebevonási portál mind az eladó, mind a vásárló félnek kiváló megoldásokat kínál, köztük olyan szolgáltatásokkal, amelyek nem csak megkönnyítik a keresést vagy a megfelelő vevő megtalálását, hanem egyúttal szakértő tanácsadást is nyújt különböző területeken. Continue reading