A szüleimtől hallottam a hőszigetelés pályázatról.

Szponzorált tartalom

hőszigetelés pályázat

hőszigetelés pályázat

Lassan egy éve, hogy meghalt nagymamám, aki igazán közel állt hozzám. Nagyon megrendített a halála, pedig már tudható volt, hogy bármikor megtörténhet, mivel már nagyon beteg volt. Úgy alakult, hogy én örököltem azt a házat, amelyben éltek nagyapámmal. Annyira szíven ütött a vesztesége, hogy el sem tudtam képzelni, hogy én abba a házba költözzek, ezért kb fél éven keresztül nem is foglalkoztam azzal a házzal. Amint véget ért számomra a gyász időszak, úgy tisztázódott le bennem, hogy ez a ház ez nem csak fájdalmat jelenthet, hanem egy boldog emléket is a nagyszüleimről. Ennek hatására néhány hónapja sikerült beköltözni ebbe a házba. Sok mindent átalakítottam benne, hogy modernebb legyen, de az olyan bútorokat, berendezési tárgyak maradtak, amelyek fontosak voltak nagyszüleim számára, viszont ezeket a bútorokat is felújítottam tiszteletükre. A ház új pompában, amit nagyon élvezek a fennmaradó emlékekkel együtt. Beköltözésem óta számtalan családi összejövetelt szerveztem már le a házban, kihasználva a kertben lévő kemencét, amiben sokszor sütök pizzát.  Mivel egy régi házról beszélünk ezért nagyon rászorul egy felújításra, mint a nyílászáró cserére, hőszigetelésre. Szüleim említették, hogy találtak az interneten egy pályázati lehetőséget, amely jól jöhet a számomra, de támogatnak is benne.

Elmesélték, hogy egyik szomszédjuk elkezdett a házára napelem rendszert telepíteni. A szüleim számára ez nagy újdonságnak számított, hiszen ennyire közelről még nem láttak ilyen rendszert. Rögtön kikérdezték a szomszéd férfit arról, hogy miként kell elképzelni egy ilyen rendszert. Ő elmesélte, hogy csak annyit tud róla, amennyit a felesége olvasott a témáról, ő csak rábólintott. Annyit említett, hogy a napelem rendszer ellátja energiával a házat, amely a napsütés által termelődik a rendszer által. Nos, a szüleim nem szerettek volna ennyire felületes munkát végezni ezzel kapcsolatban, ezért rá is kerestek az interneten a napelem rendszerek adta előnyökre. Ebben a nagy keresésben találtak rá a napelempalyazatok.hu oldalra. Ezen az oldalon elsősorban olyan támogatásról van szó, amelyet magányszemélyek, lakásszövetkezetek és társasházak vehetnek igénybe.

A napelempalyazatok.hu oldalon le is írja, hogy mire jó egy napelem rendszer, hogy felcsigázza az érdeklődőket. A legnagyobb előnyt talán az jelenti, hogy a havonta kifizetendő villanyszámla egy napelem rendszerrel megszűnik. A rendszer biztosítja a kellő energiát a mindennapok során, amelyet magadnak termelsz ki, tehát nem vagy köteles fizetni senkinek ezzel kapcsolatban. Ami jó hír, hogy a rendszer képes többet is termelni, és ez a többlet sem vész kárba! A maradék energia, amelyet nem használsz fel, az a közös hálózati rendszerbe megy, amelyért a szolgáltató még fizet is! A napelem rendszer a környezettudatosság szemléletmódjába is belefér, hiszen tenni lehet vele a károsanyag-kibocsátás ellen is.

A fotovoltaikus rendszerek egy remek módon megtérülő befektetést jelent a családok számára, amelynek költségei 8-10 év alatt képes teljes mértékben megtérülni. Ez csekély időnek számít, ha azt is belevesszük, hogy évtizedekig képes kiállni az időt és akár az unokák számára is energiát tud majd termelni. Erre a remek lehetőségre ad teret a lakossági energiahatékonysági hitelprogram, melynek keretén belül 0%-os hitelből lehet napelem rendszert vásárolni. Ez a pályázat a Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel” nevet kapta. Az elnevezés azért sem az lett, hogy napelem rendszer kiépítését segítő hitel, hiszen ezt a támogatást nem csak arra lehet felvenni, hanem napelem rendszerek, napkollektorok, hőszivattyúk telepítésére, fűtésrendszerek korszerűsítésére, hőszigetelésre, és bizonyos nyílászárók cseréjére is. A támogatás által minimum 500.000Ft-os és maximum 5 millió forintot lehet felvenni hitelként. Ahogyan az szokott lenni, ennek a pályázatnak is vannak feltételei, amelyek elengedhetetlenek hozzá, mint a 10%-os önrész és maximum 20 év lehet a futamidő.

Az előző év végén egy másik pályázat is helyet kapott a listában. E szerint az átlag jövedelem alatt élők számára egy 100%-os támogatottságot adó pályázatról van szó, amely nem visszatérítendő.

Az oldalon található információ áradatban egy kis felhívás is található arra vonatkozóan, hogy nem szabad rossz minőségű és rosszul felszerelt napelem rendszerbe fektetni, hiszen nem lesz megtérülő, pedig jelentős összeget kiad érte az érdeklődő első körben, amely egy rossz rendszerrel nem is fog megtérülni. Ha jól van felszerelve és minőségi gyártásút vásárolunk, akkor viszont mindenképpen szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel Magyarországon a napsütéses órák száma évi szinten 1800-2000 között mozog. A jól dolgozó szakember onnan ismerhető fel, hogy semmit nem ígér addig, amíg fel nem mérte a helyszínt, ahova a napelem rendszer kerül. Jogosan merül fel az a kérdés, hogy milyen szempontokat vesz figyelembe egy olyan cég, aki a napelem rendszerek telepítésére szakosodott. Olyan dolgokra kell gondolni, minthogy a tetőszerkezet elbírja-e a modulokat és a tartószerkezetet, megfelelő-e a tájolása, hol helyezkednek el elektromos rákötési pontok stb. Szerencsére akkor sincs probléma, ha a tető nem alkalmas egy napelem rendszer elhelyezésére, ekkor kerülnek szóba a különféle alternatív lehetőségek, mint a garázstető vagy a talaj.

A fent megemlítettek nagyon klasszul hangzanak számomra, és biztos vagyok abban, hogy a hőszigetelés pályázat lehetőségét kifogom próbálni, majd egy idő után a napelem rendszer is szóba jöhet, de jelenleg nagyobb szükségem van egy megfelelő hőszigetelésre. Mivel jelenleg nem akarom igénybe venni a napelem rendszerekre vonatkozó pályázatot, csak a hőszigetelés pályázatot, amely által a nyílászárókat is kicseréltetem, ezért nem az oldal alján lévő űrlapot töltöttem ki, hanem sikerült találnom a blogcikkek alatt egy visszahívást kérő másik űrlapot, ezért oda írtam bele a telefonszámomat, remélhetőleg gyorsan felveszik velem a kapcsolatot, hogy minél hamarabb elkezdődhessenek a munkálatok nálam. A hőszigetelés azért is fontos számomra, hiszen a régi ház, amit örököltem nagyon hideg és nem rendelkezik semmilyen modernebb kialakítással, amellyel költséghatékony lehetne pl. a fűtés. A hőszigetelő reményeim szerint ezt a problémát is megoldja, és a számláim is jelentős mértékben lecsökkennek a jelenlegihez képest. Azt még nem tudom a nyári hónapok hogyan fognak alakulnak, de ha minden jól megy, akkor a szigetelés megtartja a benti hűvöst és nem engedi, hogy felmelegedjenek a ház helyiségei.

Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy érdeklődtek a témában, hiszen ez számomra nagy segítség, főleg, ha be is tudnak segíteni némi önrésszel, ami ennek megvalósításához szükséges. Aki olvassa ezt a blogbejegyzést, számára is csak ajánlani tudom ezt a pályázatot. Másrészről aki gondolkodik rajta, gyorsan csapjon le rá, hiszen legutóbb is volt néhány hónapos leállás, ezért lehet, hogy most is csak korlátozott ideig tart ez a támogatási lehetőség. Remek lehetőség családoknak, akik szeretnének unokáik jövőjére is gondolni.