Bár nem nagyon konyítok a természetgyógyászathoz és az alternatív medicinákhoz, mindig is érdekeltek eme tudományág rejtett titkai. Amiatt érdekes főleg, hogy míg a modern gyógyszerek és gyógymódok egy ismert mechanizmus köré épülnek, viszonylag ismert hatással bírnak sejtjeinkben, egy alternatív medicina eszközeinek hatásmechanizmusa még mindig nem ismert. Ezáltal nagyon érdekesek és több kutatásra adnak okot, hogy felfedezzük, miért is működnek ezek a gyógymódok, mert igenis úgy tűnik, hogy működnek.
A természetgyógyászattal és az alternatív medicinával szemben az orvosi egyetemen főként jól megfogható, tudományosan megalapozott dolgokról tanultunk. Mindemellett volt lehetőségünk gyakorlati tapasztalatokat is szerezni kórházakban, illetve egy véletlen folytán a nyílt terepen is. A járványügyi védekezésben rengeteg egészségügyi egyetemen tanuló diák vett részt, mind a mintavételben, mind a betegellátásban. Én személyesen főként a tesztelésben vettem részt. Ehhez a munkához tartoztak olyan csoportok, akik tesztpontokon végeztek szűrést és olyanok is, akiknek a különböző címekre kellett autóval kiutazni és letesztelni ott a pácienseket. Amikor ebbe a második kategóriába voltam beosztva, előfordult, hogy a vezetést is vállaltam. Ebben a feladatkörben megtapasztaltam azt, amit rengeteg más autóvezetéssel kapcsolatos munkát végző embernek kell folyton csinálnia: a fuvar levél írást. Ennek az a lényege, hogy minden autóval megtett utat dokumentálni kell. Ezen belül a dátumot, kiindulási pontot, meg a végpontot és még a kilométeróra állását fel kell jegyezni mindkét helyen. Mindemellett az üzemanyag fogyasztást is fel kell tüntetni. Érthető módon ez a sok írogatás meglehetősen macerás, főleg, ha sietne az ember a következő címre. Jól is jött volna nekünk a RoadRecord, ami akkor még nem volt ismert számomra. Continue reading