Egészségügyiseknek is jót tehet a digitális fuvar levél

Szponzorált tartalom

fuvar levél

fuvar levél

Bár nem nagyon konyítok a természetgyógyászathoz és az alternatív medicinákhoz, mindig is érdekeltek eme tudományág rejtett titkai. Amiatt érdekes főleg, hogy míg a modern gyógyszerek és gyógymódok egy ismert mechanizmus köré épülnek, viszonylag ismert hatással bírnak sejtjeinkben, egy alternatív medicina eszközeinek hatásmechanizmusa még mindig nem ismert. Ezáltal nagyon érdekesek és több kutatásra adnak okot, hogy felfedezzük, miért is működnek ezek a gyógymódok, mert igenis úgy tűnik, hogy működnek.

A természetgyógyászattal és az alternatív medicinával szemben az orvosi egyetemen főként jól megfogható, tudományosan megalapozott dolgokról tanultunk. Mindemellett volt lehetőségünk gyakorlati tapasztalatokat is szerezni kórházakban, illetve egy véletlen folytán a nyílt terepen is. A járványügyi védekezésben rengeteg egészségügyi egyetemen tanuló diák vett részt, mind a mintavételben, mind a betegellátásban. Én személyesen főként a tesztelésben vettem részt. Ehhez a munkához tartoztak olyan csoportok, akik tesztpontokon végeztek szűrést és olyanok is, akiknek a különböző címekre kellett autóval kiutazni és letesztelni ott a pácienseket. Amikor ebbe a második kategóriába voltam beosztva, előfordult, hogy a vezetést is vállaltam. Ebben a feladatkörben megtapasztaltam azt, amit rengeteg más autóvezetéssel kapcsolatos munkát végző embernek kell folyton csinálnia: a fuvar levél írást. Ennek az a lényege, hogy minden autóval megtett utat dokumentálni kell. Ezen belül a dátumot, kiindulási pontot, meg a végpontot és még a kilométeróra állását fel kell jegyezni mindkét helyen. Mindemellett az üzemanyag fogyasztást is fel kell tüntetni. Érthető módon ez a sok írogatás meglehetősen macerás, főleg, ha sietne az ember a következő címre. Jól is jött volna nekünk a RoadRecord, ami akkor még nem volt ismert számomra.

Mostanában fedeztem csak fel ezt az applikációt, amely nagy segítség lehet mindenki számára, aki olyan munkát végez, amihez fuvarozni kell, így útnyilvántartás, azaz fuvar levél vezetése szükséges. Ez az app a RoadRecord nevű oldal és társaság útnyilvántartó alkalmazása, amely képes a megadott címek alapján rekonstruálni a megtett utakat, amennyiben elfelejtettük volna feljegyezni. Ezekre az utakra a megtett kilométereket is számolja, amit összevethetünk a kilométeróra állásával, így pontosítva az applikáció adatait. Mindemellett képes még a RoadRecord alkalmazása arra is, hogy a megtett út és az átlag üzemanyag fogyasztás segítségével kiszámolja az utakra vonatkozó üzemanyag fogyasztást is. Mindezen említettek amiatt hasznosnak nagyon, mert a megfelelő dokumentációval a céges autók üzemanyagárára számos ÁFA kedvezmény elszámolható, így rengeteget lehet spórolni egy fuvar levél szakszerű vezetésével.

Ráadásul, a RoadRecord app ellenőrzi a rendszerébe felvezetett utakat, 70 logikai ütközést vizsgálva, így a kész útnyilvántartással egészen biztosan nem lesz problémája a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak sem. Elmondhatom, hogy véletlenek és egy világjárvány következtében nekem is lehetőségem volt a világnak egy olyan szeletét megismernek, amit másképp valószínűleg nem tapasztaltam volna meg…

A fuvarozás során alapos betekintést nyerhettem azoknak az embereknek az életébe, akiknek minden nap címről címre kell utazniuk a munkavégzésük miatt. Megtapasztaltam az ezzel járó nehézségeket, mind forgalmi, mind dokumentációs szempontból. Az utóbbira fókuszálva pedig, mindenkinek tudom ajánlani az általam is csak a közelmúltban felfedezett RoadRecord applikációt, ami tényleg nagy mértékben megkönnyíti a fuvar levél vezetését.